04. 13.2011.
2011.04.13. – Mindenki keményen fejleszti a kocsit
Eddig két futam volt ebben a szezonban, ahol ugyanaz a győztes, és ugyanaz a három csapat jelent meg a pódiumon, míg a Ferrari nem volt ennek részese. Ha nem nyersz, akkor természetesen nem vagy boldog, és megpróbálsz változtatni a helyzeten, de a tények azt mutatják, hogy a helyzetünk nem olyan rossz, mint egyesek mondják.
Az igaz, hogy az eddigi két versenyen az időmérőn nem voltunk elég gyorsak, és Melbourneben még a versenytempónk sem volt túl hatásos. Azonban Malájziában a kocsinknak megvolt a teljesítménye vasárnap a futamon. Ezt fenn kell tartanunk a továbbiakban is, de ezenkívül még ha ugyanúgy hangzik, mint amit tavaly mondtunk, keményen kell fejlesztenünk az autónk teljesítményét egy körön is az időmérőn. A tél során volt egy olyan feltételezés, hogy az időmérő edzés kevésbé lesz fontos idén, mert több előzésre lehet számítani, de eddig azt láttuk, hogy ha nem az élről rajtolsz, az élet nehezebbé válik számodra, még akkor is, ha jó tempód van.
Mindenki a csapatban, a gyárban különösen keményen dolgozik azon, hogy olyan hamar fejlessze az autót, amennyire lehetséges. De nehéz megmondani, hogy milyen hosszú munka lesz, és természetesen remélem, hogy gyorsan megtörténik. Kínában lesz pár újításunk, és valami újat is tesztelni fogunk pénteken, míg egy hónap múlva Törökország lesz az, ahol reálisan elvárható, hogy jelentős újításokat hozunk az autóra.
A versenyemet egy probléma tette tönkre az első boxkiállásnál. Az természetesen, hogy több boxkiállásra kerül sor versenyenként a szezon során, azt jelenti, hogy ez a csapatmunka területe, hozzátartozik a pilóta szerepe is, biztosnak kell lennünk, hogy tökéletesen működik. Sepangban a probléma akkor merült fel, amikor először érkeztem a kerékcserére, a legrosszabb szituáció, ha a verseny korai szakaszában történik, amikor egy késés a legtöbb pozícióba és helyezésbe kerülhet a pályán, mert az összes kocsi sokkal közelebb van egymáshoz. Ha később történik a versenyen, amikor a pozíciók stabilak, és mondjuk 5 másodperc előnyöd van a mögötted lévő autóhoz képest, akkor is visszajöhetsz egy ilyen problémánál a kiállásnál. Ez kihangsúlyozza, hogy ez egy csapatsport, és míg a pilóta nagyon fontos része ennek, annyira fontosak a mérnökök és a szerelők is, ebben az évben még jobban, mint korábban.
Újabb irányvonal, amit láttunk, hogy sok pozícióváltozás történhet a verseny vége felé, mert a pilóták megpróbálják befejezni a versenyt anélkül, hogy megint kimenjenek új gumikért, annak ellenére, hogy az elkopott gumik miatt szenvednek. Nyilvánvaló volt ez Malájziában, sok előzés történt az utolsó körökben. Ezért most már még jobban fontosabb a stratégia, hogy a kerékcsere a megfelelő időpontban történjen, így elkerülhető, hogy az utolsó néhány körben abban a helyzetben találd magad, hogy a pozíciódért csatázol, miközben olyan gumikkal kell elbánnod, amik többé nem a legjobbak. Nem csak a mérnökökön múlik, hogy megválasszák a legjobb pillanatot, mert most már igazán a pilótának kell a gumihelyzet kezelésén gondolkodnia, hogy elkerülje, hogy túl hamar elhasználódjanak.
Szerdán érkezem Sanghajba, pár napig Malájziában maradtam. Kétszer állhattam a dobogón Kínában, egy második és egy harmadik hellyel, de tavaly csak 9. voltam azon az esős versenyen. Ez egy jó pálya, amin szeretek vezetni, még akkor is, ha az időjárás előrejelezhetetlen. Régen, még a hosszú egyenessel is az előzés elég nehéz volt, de a hosszú egyenes és a mozgatható hátsó szárny kombinációja könnyebbé teheti az előzést.
Nincs pánik a Scuderia Ferrari Marlboronál, mert tudjuk, hogy a pánikkal nem érünk el semmit. Mindenkinek együtt kell dolgozni, és keményen nyomnia, hogy megoldjuk a jelenlegi problémáinkat, és olyan irányban haladjunk, ami jobb eredményeket biztosít számunkra, amint lehetséges.
