01. 16.2011.
2008.07.30. – Massa alig várja, hogy versenyezzen
A Magyar nagydíjra tartunk, és megvan a lehetőség, hogy rendbejöjjünk a hockenheimi csalódás után, ahol a teljesítményünk nem felelt meg az elvárásainknak. Sokat szenvedtünk a hétvégén, de most a négynapos jerezi teszt után, ahol az utolsó napon voltam én a pályán, úgy gondolom, hogy megértettük azt a problémát, ami Németországban merült fel, noha nem akarok belemenni a részletezésébe. Mondjuk azt, hogy elég bizakodó vagyok, az F2008-asnak az elkövetkező futamokon más lesz a teljesítménye. Nyilvánvalóan a Német nagydíj óriási csalódás volt, de végül sikerült pár pontot gyűjtenünk, ami nagyon fontos a bajnokság szempontjából, az élen az állás még mindig nyílt. Jobb lenne 4 ponttal előrébb, mint hátrébb állni, de biztos vagyok benne, hogy a következő verseny jobban megy majd számunkra.
Jerezben az autó fejlesztésén is dolgoztunk. Ezt az jelenti, hogy megpróbáltuk kitalálni, mi ment rosszul Németországban, de tettünk ey lépést előre. Sokat dolgoztunk a beállításokon, főleg az olyan versenyekre, mint Szingapúr, ahol alacsonyabb lesz a hőmérséklet, mivel éjszakai futam lesz. Sok adat birtokában hagytuk el Jerezt, ami segít minket a rövid és hosszú szakaszokon.
Ahogy a Monacoi pályán, úgy a Hungaroringen is szükség van a maximális aerodinamikai leszorítóerőre, a Bridgestone lágy és szuperlágy gumijait használjuk: ezzel a konfigurációval minden jól ment Monacoban, ahol nagyon versenyképesek voltunk. Bár jobban szeretem a gyorsabb pályákat, kedvelem a budapesti pályát; bár sosem álltam még dobogón, mindig nagyon erős voltam.
Az elmúlt napokban otthon pihentem Monacoban. Előtte egy napot Jerezben töltöttem, és egy másikat a szimulátorral a Fiat R&D központjában, ahol a Valenciai versenyen dolgoztunk, ami majd augusztus végén lesz. Megismerni egy új pályát, különösen a kanyarokat, mindig érdekes tapasztalat, és azt kell mondanom, ez a pálya elég megerőltetőnek tűnik. Sok fontos törés és irányváltozás van a lassú kanyarokban, de ugyanakkor nagyon gyors egyenesek is vannak. Szerintem izgalmas verseny lesz, és nagyon hasznos volt néhány kört megtenni a szimulátorral, hasznos lehet legalább abban, hogy ötletet kapunk, hogy mit várhatunk péntek reggel a szabadedzés első napján. Nem használok túl gyakran szimulátort, bár dolgozok a fejlesztésén a technikusokkal. Rendszerint dolgozom a CRF-n Marc Genével és Andrea Bertolinival, akik nagy segítséget jelentenek a csapatnak.
De Valencia előtt itt van Budapest, a Jerezben szerzett tapasztalatok birtokában alig várom, hogy újra versenyezhessek.
