01. 16.2011.

2008.08.06. – Massa: “Ez szégyen volt”

Néhány nappal ezelőtt hazatértem Sao Paulóba; megpróbáltam elfelejteni a budapesti versenyt, de ez elég nehéz! Bár nem akarom elfelejteni a Magyar nagydíjat, mert bizonyos módon egyike volt a legjobb futamoknak, amiket eddig a Forma-1-ben megéltem, de a többivel ellentétben ez nem győzelemmel végződött. Ez szégyen, mert igazán azt gondoltam, hogy én és a csapat megérdemeltük a sikert, nagyszerű versenyünk volt a bajnokság egy fontos pillanatában. Sajnos nem tudtuk hazahozni a tíz pontot, ami már a kezünkben volt, ez eléggé idegesítő, de ezek a dolgok néha megtörténnek a motorsportban.

A rajt döntő pillanat volt. Előtte sokat beszélgettem erről a mérnökömmel. Tudtam, hogy jól startolhatok, köszönhetően a kocsi rajtautomatikájának; azt vártam, hogy megelőzöm Kovalainent, mert a pálya tiszta oldalán én voltam előnyben. A rajt előtt gondolkodtunk Hamilton megelőzésén, ennek egyetlen módja csak egy jó rajt lehetett volna. Magabiztos voltam. Így amikor megelőztem Kovalainent, tudtam, hogy be tudom tenni az autómat a másik McLaren mögé, hogy a legjobban kihasználjam. Amikor látta, hogy jövök, rögtön belülre jött, hogy védje magát, de jó tempóm volt, és tudtam, hogy ez egy döntő pillanat, hogy megpróbáljam megelőzni. Nagyon határozott voltam, és jobb oldalon a határig fékeztem, még a kerekeket is blokkoltam, azt gondoltam, hogy lehet nem tudom megcsinálni, de a kerekek feloldottak, és be tudtam venni a kanyart. Ezután sokkal jobban gyorsultam, mint Hamilton, így az élen tudtam maradni. Az első három vagy négy körben a gumik enyhén vibráltak, de mikor ez befejeződött, azt gondoltam: “Oké, ezek a gumik mostmár rendben vannak.”

Onnantól nagyon jó ritmusban autóztam; szerintem egy kézen meg lehet számolni a köröket, mikor Lewis gyorsabb volt nálam. Sikerült előnyt gyűjtenem az első bokszkiállás előtt, és nagyobb előnyt a második előtt. Mikor Lewisnak problémája támadt, lassítottam, mert 23 másodperces előnyöm volt Heikkivel szemben. Nem aggódtam, mert tudtam tartani azt a tempót, amit akartam. Még a szuperlágy gumikkal sem volt problémám, mert nem mentem el a határig.

De a végén ez nem az én napom volt. Amikor a motor elszállt, különös érzés kerített hatalmába. Olyan volt, mint egy rémálom, amiből fel akartam kelni, de nem tudtam, mert már ébren voltam! Hihetetlen csalódás volt. Ez a sport igazán kegyetlen tud lenni.

Legalább, ha a tabellára pillantok, nyugodt lehetek, mert Lewis sem nyert, de ilyen pontokat nem dobhatunk el még egyszer. Tízet vesztettünk, de a pozitív kicsengése a történteknek az, hogy megmutattuk, erősek vagyunk. A csapat nagyszerű munkát végzett az egész hétvége alatt a stratégia tekintetében és a problémák kiküszöbölése érdekében, amelyek Nagy-Britanniában és Németországban hátráltattak minket.

Keményen dolgozunk, hogy az autó ismét versenyképes legyen, és ez jó dolog ez előttünk álló versenyek előtt. Meg kell azonban oldanunk a még fennmaradó problémáinkat, és ugyanolyan versenyképesnek kell lennünk, mint Budapesten, de jobban kell figyelnünk a megbízhatóságra. Nem ismételhetünk meg bizonyos hibákat, nincs több kifogás.

Kategória: 2008, Blog

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

Vissza a főoldalra

  • 2007
  • 2008
  • 2009
  • 2010
  • 2011
  • Blog
  • Cikkek
  • Egyéb
  • Exkluzív
  • Felipinho
  • Interjúk
  • Magánélet
  • Nincs kategorizálva
  • Rendezvény
  • Teszt
  • Verseny
  • 2007-2011 © f-massa.net • No spam!
    Az oldalról másolni szigorúan tilos!