02. 07.2011.
Brazil nagydíj 2010 – Csütörtöki sajtótájékoztató
- Összefoglalnád a szezonod? Felipe a sérülésedből tértél vissza, és kihagytad a tavalyi szezon második felét.
Felipe: Igen, természetesen a tavalyi rosszabb volt, mint az idei a baleset miatt. Az eredmény idén nem 100%, mint vártam, különösen az időmérőn összerakni egy kört, és 100%-os formába hozni a kocsit az első körre. Ez volt a legnehezebb dolog számomra a bajnokság során. Remélem jó helyen végzek az utolsó két futamon, hiszen a bajnokságnak még nincs vége, így remélem jó munkát végezhetünk az utolsó két futamon, és sokkal jobban felkészülünk az időmérős körökre jövőre, hiszen tudjuk, hogy mennyire fontos az időmérő edzés, és az élről indulás. Az esély, hogy megnyerd a futamot, ott van, ezért nem volt jó ez az év az időmérő és a rajtrácson elfoglalt pozíció miatt. Igaz, hogy voltak versenyeim, amiket nem pontszerző helyen fejeztem be, volt néhány baleset, az első kanyar Szingapúrban, ahol problémám volt az időmérőn, és utolsóként rajtoltam. Voltak versenyeim, amik nem voltak jók. De 100%-osan koncentrált vagyok, hogy jól fejezzem be a szezont ezen a két utolsó futamon, és a jövő évre is gondolok.
- Rubens és Felipe. Ti ketten elfoglaltátok a pole pozíciót 2003 óta minden évben, eltekintve egyetlen évtől, mikor Fernando (Alonso) volt poleban. Mik a gondolataitok az e hétvégi időmérőről és versenyről?
Válaszol Barrichello… és Bruno Senna.
- Felipe, három sikeres pole az elmúlt három alkalommal, amikor itt voltál.
Felipe: Igen, azok nagyszerű versenyek voltak: 2006, 2007, 2008, de az is igaz, hogy ez egy olyan pálya, ahol nagyon szeretek versenyezni. Még a Forma-1 előtt két versenyt nyertem itt a Formula Chevrolet-ben, ebben a kategóriában kezdtem. Aztán visszatértem, mikor a Forma-1-ben voltam. De mint Rubens is mondja, ez az a pálya, ahol van irány a beállítások tekintetében, hogy hogyan rakj össze egy nagyszerű kört. Vannak kanyarok, amiket nem könnyű bevenni, különösen, ha a köridőkről beszélünk, a hatos kanyar után, ami nagyon technikás. És minden futamon láthatunk itt előzést. Ez egy kis pálya, nem olyan nagy, nem olyan hosszú, mint az új pályák, de szerintem nagyon jó. Ezen a versenypályán sok szép csata látható, különösen mikor jól érzed magad, még a Forma-1 előtt a két győzelmemmel, és a Forma-1-ben újabb két győzelemmel és 3 pole pozícióval még különlegesebb a pálya. De mikor látod az embereket a lelátókon, az lenyűgöző, látni a brazil embereket nagyon felpezsdülve, egész nap hosszan énekelve. Számunkra ez nagyon-nagyon különleges, és extra erőt ad.
- Röviden a jövő évi tervekről, hol leszel jövőre?
Felipe: Nos, semmi új hír, itt maradok jövőre, semmi sem változik.
- (Joris Fioriti – AFP) Van egy film Ayrton Sennáról. Érdekel, hogy láttad-e már, tetszett-e, és van-e különleges emléked arról a napról 1994-ben, és még mindig mit gondolsz Ayrton Sennáról, mit jelent számodra?
Felipe: Ahogy Rubens is mondta, Senna igazán lenyűgöző volt. Lenyűgöző pilóta volt. Emlékszem sok versenyére. Nagyszerű versenyző volt a versenyen, de amit az időmérőn művelt olyan, amit sosem láttam azelőtt, hogy egy pilóta szerzi meg a legtöbb pole pozíciót egy szezonban, legtöbbször nagy különbséggel a pole és a többi idő között. Számomra ő volt az egyik legerősebb pont. Sok-sok futamot megnyert, nagyon erős volt, de amit az időmérőn elért, igazán lenyűgöző számomra.
- (Joris Fioriti – AFP) Láttad a filmet?
Felipe: Még nem, mert tegnap nem tudtam elmenni, de alig várom, hogy megnézzem, amint lehet.
- (Sarah Holt – BBC Sport) Felipe, mennyire koncentrál a Ferrari arra, hogy biztosak legyenek, hogy Alonso megnyeri itt a vb címet a hétvégén? Szerinted meg tudja tenni? És várható, hogy segítesz neki?
Felipe: Nos, ő az első a bajnokságban, így bizonyára megnyerheti. A cél megnyerni a bajnokságot. Ha nyer itt, bizonyára ez jó a csapatnak, de a lényeg, hogy megnyerheti a bajnokságot. Első, és tudjuk, hogy néhány versennyel ezelőtt mindenki biztos volt benne, hogy a Red Bullok könnyen nyernek, és aztán valami történt a versenyen, így sok pontot vesztettet, pontosan ez történt az utolsó futamon. Sebastiannak van 10 pole pozíciója, nyert három futamot, szóval láthatod, hogy minden lehetséges a bajnokságban, különösen most, hogy Fernando van az élen, így az esély a nyerésre igen nagy.
- (Jonathan Legard – BBC Sport) Felipe, a bátorságod adott ezen a pályán, hogyan látod a szereped egy a címért folytatott versenyen?
Felipe: Mikor van egy pilóta, aki pontokat tud elvenni más pilótáktól, akik harcban állnak a világbajnoki címért, az mindig fontos. Látom magam ott, és bizonyára arra gondolok, hogy a legjobb pozícióból rajtolok, és a legjobb pozícióban is végzek.
- (Jonathan Legard – BBC Sport) Csak még egy gondolat. Beszéltél arról, hogy a szezonod nem olyan jó, mint vártad; mi tartott vissza különösen az időmérőn például?
Felipe: Megtalálni a megfelelő tapadást az első körben, felkészíteni a gumikat, hogy megfelelő tapadásuk legyen az első körön. Ez a legnagyobb nehézség.
- (Jon McEvoy -The Daily Mail) Visszatérve a Ferrarihoz, ha vezeted a versenyt, utat kell engedned Fernandonak, hogy megnyerhesse?
Felipe: Már megtettem, tudod? 2007-ben, nem rémlik? Tőlem függ. Hivatásos versenyző vagyok.
- (Ian Parkes – The Press Association) Felipe, egy újabb kérdés, melegen beszéltél az itteni rajongóidról, és a reakciókról, amiket kaptál az elmúlt néhány évben. Nem vagy kissé nyugtalan amiatt, hogy azután, ami Németországban történt a reakciójuk kissé más lesz idén, és Jon kérdését követve, ha valami hasonlót csinálsz Alonsoval, a reakció nem fog újra ellened fordulni, mert azt várják, hogy te, egy brazil, megnyered a versenyt a hazai szurkolók előtt?
Felipe: Azt várom magamtól, hogy megnyerem a versenyt, és a legjobbat fogom kihozni magamból, hogy meg tudjam nyerni a versenyt, értük, az emberekért. Az is igaz, hogy a német verseny után, mikor megérkeztem Brazíliába az emberek nagyon kedvesek voltak velem, nagyon fantasztikusak, hajtottak előre. Az igazi emberek nagyszerűek. Az újságírók már nehezebbek.
- (Joris Fioriti – AFP) Felipe, említetted az első kört az időmérőn; van ötleted, hogy miért nem tudod elérni Fernando szintjét idén? A balesetednek van hozzá köze…?
Felipe: Nincs. A gumik hőmérséklete miatt van, a vezetési stílusom miatt. Szenvedek, hogy megtaláljam a megfelelő tapadást az első körön, ez volt a fő probléma. Mindenki tudja, hogy 2008-ban én voltam az a pilóta a rajtrácson, aki a legtöbb pole pozíciót szerezte, szóval tudom, hogy kell csinálni, de idén hiányzik az irány.
- (Joris Fioriti – AFP) Rubens, amikor megérkeztél az F1-be, Ayrton Senna nagy ember volt és te egy kis srác voltál, és segített neked. Szerinted ilyen fajta kapcsolat van közted és Felipe között? Mikor megérkezett, te voltál a nagy ember, és ő volt a kis srác, és…
Barrichello: Ő még mindig egy kis srác.
Felipe: Sosem volt magas. Kisebb, mint én.
Barrichello: Nagyon nyitott vagyok a barátaimmal. Brazíliában jól kijövünk egymással. Többet látjuk egymást, mint mások: a németek vagy a spanyol srácok. Nem látom őket túl gyakran. Mi négyen jó barátok vagyunk. Lucas és Bruno tudják, hogy ha szükségük van bármire, el tudnak érni, ugyanez a helyzet Felipével is. Sokszor együtt repülünk haza Brazíliába vagy más helyekre, és azt mondaná vagy én mondanám, hogy “megtanulhattad volna, hogy az a járat gyorsabb..”"Oh, nem gondoltam rá.” Nyitottak vagyunk, és ha van valami a tapasztalatomban, amivel segíthetek, örülök, hogy elmondhatom.
Felipe: Én és Lucas ugyanabban az épületben lakunk. Sosincs kaja a házában, mindig az én házamba jön át enni.
Di Grassi: Hé, ez… ez igaz. Ingyen ebéd.
