Archívum
2009.06.22.
Interjú, videó
Tegnapi verseny utáni interjú, melyben Felipét faggatják a nem várt jó eredményéról. (Formulán is fenn van, hellyel-közzel félre- vagy átfordítva, vagy részletek kihagyásával.)
Tegnap Brazíliában volt egy műsor, amiben Felipe is benne van:

2009.06.21.
Brit nagydíj - A verseny
A Ferrarik nagyon jól kapták el a rajtot; Kimi ötödiknek kapaszkodott fel, Felipe pedig három helyet jött előre a 11. pozícióból. Button visszaesett a 9. helyre, de hamarosan elment Felipe mellett. Ezt követően azonban beragadt Rosberg mögé, így Felipe, aki sokkal hosszabb etapon volt kinn, a boxkiállás során simán meg tudta előzni.
Vettel az élen hamar elhúzott a második helyen haladó Barrichello elől.
Kimi viszont a rövid első etapnak köszönhetően több helyet is bukott.
Hátul nagy csata zajlott; a két világbajnok, Hamilton és Alondo az előttük haladókat próbálta megelőzni, majd később egymással is összetűzésbe kerültek.
A második etapban Felipe utolérte Barrichellot és Rosberget, és a második kerékcsere után a németet meg is tudta előzni, ekkor a 4. pozícióban haladt. Button azonban az utolsó körökben "megtádott eléjük kerülni.
Red Bull kettős győzelem született Vettel-Webber sorrendben, a dobogóra még Barrichelloállhatott fel. Felipe idei legjobb helyezését szerezte meg a 4. pozícióval, míg a másik Ferrarival Kimi csak a 8. lett.
Nyilatkozat: Forrás: formula.hu
"Majdnem olyan érzés, mintha megnyertem volna a versenyt! A negyedik hely a tizenegyedik helyről indulva igazán nagyszerű eredmény. Nem vártuk, így kétszeresen boldogok vagyunk. Jó volt a stratégiánk és a kulcspillanatokban maximálisan nyomtam. Ma a KERS nagy segítséget jelentett, különösen a rajtnál, de az egész autó jól működött. A csapat nagyszerű munkát végzett és az eredmény önmagáért beszél. Ezen az úton kell folytatnunk. Érdekes lesz megérteni, hogyan változott ekkorát az autó teljesítménye egyik napról a másikra. Talán csak egy pár fok pluszra volt szükség a pálya hőmérsékletében ahhoz, hogy a gumik jobban működjenek."

2009.06.20.
Brit nagydíj - időmérő, blog, interjú
Elolvashatjátok Felipe legutóbbi blogbejegyzését: "Sokkal versenyképesebbek lehetünk a hétvégén"
Rhea volt olyan kedves, hogy lefordított egy csütörtökön készült interjút. Rhea nagyon komolyan hozzájárul az oldal fejlődéséhez, amit nagyon szépen köszönök ezredszerre is neki! ^^ Ti is példát vehetnétek róla!
A Brit nagydíj időmérő edzésén sajnos Felipe nem jutott be az első 10-be, csupán a 11. helyről kezdheti meg a holnapi futamot. A másik Ferrarival Kimi a 9. lett. A pole pozíciós időt Vettel autózta.
Nyilatkozat:
"Az egyensúly nem volt rossz, de az autó talán lassabb volt, mint másoké, így csak ez az egyetlen probléma, hogy őszinte legyek. Talán az elmúlt hetekben mások jobb fejlesztéseket találtak, és talán nagyobb lépést tettek előre, mint mi. Ezt nehéz megmagyarázni. Várnunk kell, hogy lássuk, mi lesz a legjobb üzemanyagstratégia, de nem hiszem, hogy van olyan masszív változtatás, amit tehetünk azért, hogy az autónak nagyobb legyen a teljesítménye. A verseny nem lesz könnyű, de a verseny az verseny, sok dolog megtörténhet, így reménykedem, hogy bizonyos dolgok nekünk kedveznek majd. A KERS nem sokat tehet itt."

2009.06.18.
A FOTA kiszáll a Forma-1-ből!
Mint azt már bizonyára mindenki tudja, a FOTA úgy döntött, hogy kiszáll a Forma-1-ből és új szériát indít. Tehát a Ferrari, a a McLaren, a Renault, a BMW-Sauber, a Toyota, a Brawn, a Red Bull és a Toro Rosso nem fogadta el a 40 milliós költségvetési sapkát. A jelenlegi mezőnyből csak a Williams és a Force India nevezett be, illetve eddig három új csapat jelentkezését fogadta el az FIA.
Az első szabadedzésen Felipe a 6. helyen végzett, a legjobb ideje 1:20.471 volt.
A második szabadedzésen a két Ferrari Felipe-Kimi sorrendben a 17-18. helyen végzett.
Nyilatkozat: Forrás: formula.hu
"Nem vagyok túl elégedett azzal ahogy ez a két szabadedzés ment. A pálya elég koszos volt és a szél is hatással volt. Nem sikerült jó módszert találnunk az autó egyensúlyának javítására. Mindenképpen sok munka áll előttünk az időmérő edzésre készülve, ahol jelenleg a legreálisabb célunk az első tízbe való kerülés lehet."

Brit nagydíj - előzetes
<< Előző (1 2 3 4 ) Következő>>
Content Management Powered by CuteNews
«vissza